Mátyus Attila dobleckék: 3 stroke ruff a dobszerelésen
Készítette: Korompay 2011. április 1. 21:24:37 - 4417 megtekintés
Ebben a sorozatban Mátyus Attila fog segíteni a dobolás elsajátításában.
Amire szükségünk van
dobfelszerelés
3 stroke ruff a dobszerelésen
Az alapütés, nevéből adódóan három hangból áll és két ritmikai verzióból tevődik össze. Az egyik, tizenhatodos értelmezésben a két nyolcad plusz egy tizenhatod az első hang meghangsúlyozosávál, avagy az egy negyeden játszott két tizenhatod első, harmadik és negyedik hangját ütjük le. A második, az egymás mellett lévő első három tizenhatod, a harmadik meghangsúlyozásával.
A kézrend mindkét esetben váltott kéz, tehát minden hangot másik kézzel ütünk le. Gyakorolhatjuk ütemenként váltogatva, két negyedenként, vagy negyedenként váltogatva a figurákat.
Ebből a tempóból szerkeszthetünk rövid szólókat, filleket úgy, hogy a hangsúlyok a tamokra kerüljenek, de a cintányérra is interpretálhatjuk a hangsúlyokat, a lábdob felütésével együtt. A jobb kézre eső hangsúlyok a ride tányéron a verő fejével üssük meg.
A hangsúlytalan részeket is üthetjük a tamokra.
nagyon jo vidi grat hozzá, normálisan megszerkesztett és jol érthető ilyenek kellenek ide!
én is gyarkorolnám őket csak sajnos nincs dob felszerelésem de majd 1x ha lesz erre a vidire fogom gyakorolni.
nagyon jo vidi grat hozzá, normálisan megszerkesztett és jol érthető ilyenek kellenek ide!![](https://static.videosmart.hu/skin/common/gfx/nixel.gif)
én is gyarkorolnám őket csak sajnos nincs dob felszerelésem de majd 1x ha lesz erre a vidire fogom gyakorolni.