Kibehh báránnyal töltve

Készítette: mitfozzunkma.hu
2009. március 29. 10:28:00 - 3109 megtekintés
  • Egy igazán ízletes bárányétel elkészítését követhetjük nyomon a következő tippben, amit akár otthon is el lehet készíteni.
  • Amire szükségünk lesz

    50 dkg darált bárányhús
    22 dkg búzadara
    1 db chilipaprika
    1 db avocadó
    50 g fenyőmag
    2 db hagyma
    3 szál koriander
    bors
    1 teáskanál római kömény
    1 ekanál olívaolaj
  • Kibehh báránnyal töltve

    Daráljuk egészen finomra a bárányhúst, majd osszuk el két egyenlő részre. Áztassunk be búzadarát 15 percre, utána szűrjük le, és keverjük össze a finomra vágott hagymával, a chilipaprikával. Adjuk hozzá a hús egyik részét, sózzuk, borsozzuk meg.<br /> Készítsük el a tölteléket. Ehhez először pirítsuk meg olajon a fenyőmagot, adjuk hozzá a római köményt, valamint a hús másik felét. Süssük tovább, és tegyük hozzá a finomra vágott koriandert is.<br /> A kibehhet (a húsos tésztát) tegyük nedves konyharuhára, vágjuk egyenlő részekre és lapítsuk szét őket. Tegyünk bele a töltelékből, és formázzunk belőle tojásformát, a széleit pedig jól dolgozzuk össze. Forró olajban süssük ki őket aranybarnára. Vigyázva forgassuk, és lényeges, hogy forrón tálaljuk, méghozzá friss avokádóval, valamint a friss korianderrel. Ha az avokadót citrom levével meglocsolják, nem barnul meg.<br />
  • Címkék:

    főzés étel étkezés előétel finom hús konyha kibehh bárány

  Még nincsenek hozzászólások. Legyél Te az első!