Keresés Kategóriák Kedvencek

Hogyan rakjuk ki a Rubik kockát? 3. rész, alsó kereszt kirakása

Készítette: rubikkocka
2008. február 4. 15:36:33 - 77000 megtekintés
  • A bűvös kocka két felső sor végeztével után kicsit most bonyolódik a helyzet, hiszen most már vigyáznunk kell a kirakott részekre is.
  • Amikre szükségünk lesz

    1 db rubik kocka
    kézügyesség
  • Semmi rontás!

    Most úgy kell kiraknunk az utolsó sort, hogy közben nem rontjuk el a felső kettőt. Először megint egy plusz jelet fogunk kirakni, mint először a fehér oldalon is. Ilyenkor négyféle helyzetben lehetnek az élkockák a színt tekintve: a négy elemből a sárga szín mind oldalt van, vagy kettő van oldalt (egymás mellett vagy egymással szemben), illetve szerencsés helyzetben kirakott, felső állapotban is lehetnek. Most egy olyan helyzetbe állítom a kockát, amiben a két egymás mellett lévő van rossz helyzet, mert ebből minden helyzet megoldható. (Hiszen ha mind a négy rossz, akkor két egymás mellettit megfordítva az összeset fel tudjuk hozni.)
  • Felfordul

    A két lefelé álló sárga színt úgy tudjuk felfordítani, hogy azt az oldalt, ahol a sárga élkockát látjuk, az elfordítjuk, a szélét le, az elejét vissza, szélét fel - ekkor a felső él blokk kijön (a fehér-bordó sarok- és élkocka). Ilyenkor azonban a már ismert módszerrel átfordítjuk a kockát, és a sarkot berakjuk a helyére. Ha két átellenes kocka van lefordulva, akkor megfordítunk két egymás mellett lévőt az előbbi módszerrel, ezzel két egymás mellett kocka lesz jó, kettő pedig rossz helyen. Megismételjük a műveletet a rossz kockáknál, és kész, megint csak összeállt a plusz jel. Most még nem számít, hogy a színek stimmelnek-e a hozzájuk tartozó oldalakhoz, azokat később fogjuk megoldani.
  • Címkék:

    rubik rubik kocka bűvös kocka kirakós társasjáték szórakozás szabadidő logika
k3rg3marha - 15 éve

a siames kocka oan hogy 2 db rubik kocka van egybe van siames-bol sok fajta és vannak változatok triámi 3db rubik egye meg én csak a 2x2-nél láttam tetriamit azt is MaxiOlinál

k3rg3marha - 15 éve

igen én is rájötem egy idő mulva és ha erröl a linkröl csinálom meg a kockát ugy is jo? http://www.rubikstudio.hu/pages/sziami.htm

rubikkocka - 15 éve

sokkal olcsóbb, ha csinálsz magadnak!
http://speedcubing.com/ton/siamese.htm

norbert - 15 éve

Milyen a a "siames" kocka?

k3rg3marha - 15 éve, 1 hónapja

valaki meg tudja mondani h honan tudok siames rubik kockát venni?