Keresés Kategóriák Kedvencek

Hogyan rakjuk ki a Rubik kockát? 3. rész, alsó kereszt kirakása

Készítette: rubikkocka
2008. február 4. 15:36:33 - 77000 megtekintés
  • A bűvös kocka két felső sor végeztével után kicsit most bonyolódik a helyzet, hiszen most már vigyáznunk kell a kirakott részekre is.
  • Amikre szükségünk lesz

    1 db rubik kocka
    kézügyesség
  • Semmi rontás!

    Most úgy kell kiraknunk az utolsó sort, hogy közben nem rontjuk el a felső kettőt. Először megint egy plusz jelet fogunk kirakni, mint először a fehér oldalon is. Ilyenkor négyféle helyzetben lehetnek az élkockák a színt tekintve: a négy elemből a sárga szín mind oldalt van, vagy kettő van oldalt (egymás mellett vagy egymással szemben), illetve szerencsés helyzetben kirakott, felső állapotban is lehetnek. Most egy olyan helyzetbe állítom a kockát, amiben a két egymás mellett lévő van rossz helyzet, mert ebből minden helyzet megoldható. (Hiszen ha mind a négy rossz, akkor két egymás mellettit megfordítva az összeset fel tudjuk hozni.)
  • Felfordul

    A két lefelé álló sárga színt úgy tudjuk felfordítani, hogy azt az oldalt, ahol a sárga élkockát látjuk, az elfordítjuk, a szélét le, az elejét vissza, szélét fel - ekkor a felső él blokk kijön (a fehér-bordó sarok- és élkocka). Ilyenkor azonban a már ismert módszerrel átfordítjuk a kockát, és a sarkot berakjuk a helyére. Ha két átellenes kocka van lefordulva, akkor megfordítunk két egymás mellett lévőt az előbbi módszerrel, ezzel két egymás mellett kocka lesz jó, kettő pedig rossz helyen. Megismételjük a műveletet a rossz kockáknál, és kész, megint csak összeállt a plusz jel. Most még nem számít, hogy a színek stimmelnek-e a hozzájuk tartozó oldalakhoz, azokat később fogjuk megoldani.
  • Címkék:

    rubik rubik kocka bűvös kocka kirakós társasjáték szórakozás szabadidő logika
hegyilevi70 - 2 éve, 3 hónapja

Hogyan hívják ezt a metódust? Muszáj 30 karakter

NemaBob - 6 éve, 7 hónapja

És ha mindegyik jól van,de amikor 0:30-tól magyarázza a lehetséges állásokat,de nekem nem úgy van ahogy mondja?Mert azt mondja,hogy egymás mellet van,vagy egymással ellentétesen.De nekem nincs így mert a színek ahol a sárga keresztnek kéne lennie : közép sárga,felette narancssárga,alatta zöld,mellette bordó és kék.Ennél mi a lépés,hogy meglegyen a sárga kereszt?

csakiakos - 7 éve, 8 hónapja

ezt hívjuk peritinek ez segíthet http://videosmart.hu/video/hogyan-rakjuk-ki-a-4x4-es-rubik-kockat-2-resz-az-elek-parositasa

mrfire - 8 éve, 6 hónapja

4x4x4-es kockámon nekem olyan helyzet állt elő, hogy egy jó és 3 rossz, abból csináltam én is 3 jó 1 rosszat. Egy másik videón azt írták hogy ezt a részt úgy kell megcsinálni mint a 3x3x3-ason, de ezek szerint van olyan helyzet ami a 3x3x3-ason nem fordulhat elő.

Fantos - 8 éve, 8 hónapja

frissen vett 4x4x4-es kockámon a 3 jó 1 rossz helyzet állt elő második kirakáskor, lehetséges hogy eleve rosszul rakták össze ha eredetileg nem állhat elő ilyen helyzet?