Keresés Kategóriák Kedvencek

Sminkleckék - 3. rész: a szájkontúr meghúzása

Készítette: Gyongyi
2008. április 9. 22:53:45 - 18195 megtekintés
  • A következőkben azt tanulhatjuk meg, miképp húzzuk meg a szájkontúr-vonalat egyszerűen és ízlésesen.
  • Amire szükségünk lesz

    szájkontúr ceruza
  • Készítsük elő az ajkakat

    Mindig vigyázzunk arra, hogy ne legyenek cserepesek az ajkak, kondicionáljuk előtte, különben nem fogjuk tudni szépen kifesteni. Ezt követően púderezzük, majd jöhet a szájkontúr.
  • Húzzuk meg a kontúrvonalat

    Húzzunk a száj közepére egy 1 centis vonalat, ezzel a középpontot megállapítjuk, és ehhez illesztünk mindent. Ajkat úgy tudunk nagyítani, hogy a felső részét nagyítjuk. Apró vonalkákkal húzzuk meg a kontúrt a felső rész egyik oldalán. Arra vigyázzunk, hogy mikor bekötjük a száj szélével az éppen húzott vonalat, szépen tűnjön el a vonal. Húzzuk meg így az alsó részt is, majd a másik oldallal folytassuk. Figyeljünk arra is, hogy ne nyomjuk bele a bőrbe a ceruzát, tényleg vonalka legyen a mozdulat, épphogy érintve a bőr felszínét. Nézzük meg a végeredményt, és ahol kell, szélesítsünk.
  • A kontúrvonal finomítása

    Amint elkészültünk a kontúrral, satírozzuk be egy kicsit az ajak szélét, hogy ne éljen külön életet a rúzs és a kontúrceruza, ezáltal jóval természetesebb összhatást fogunk elérni. Satírozzuk el ezt a vonalat fülpiszkával, és rúzsozásra elő is készítettük az ajkat.
  • Címkék:

    divat smink szempilla öltözködés megjelenés elegancia elegáns stílus

  Még nincsenek hozzászólások. Legyél Te az első!