Keresés Kategóriák Kedvencek

Melegszendvics gyorsan és egyszerűen

Készítette: VideoSmart.hu
2008. március 18. 23:17:52 - 21833 megtekintés
  • Alig néhány hozzávaló, igen rövidkének mondható elfoglaltság, és minden barátunk megnyalja mind a 10 ujját!
  • Amire szükségünk lesz

    15 dkg füstölt sajt
    15 dkg trappista sajt
    2 ekanál tejföl
    2 db tojás
    10 dkg margarin
    15 dkg sonka
    pirospaprika
    tepsi
    kés
    sütő
    kenyér
    sajtreszelő
  • Reszeljük le a sajtot

    Vegyünk elő egy nagyobb tálat és a sajtreszelőt, és szép egyenletesen kezdjük el a műveletet. Közben váltogassuk a sajtokat, hogy már reszelés közben jobban összekeveredjenek - azért nem utólag keverjük meg, mert különben nagyon könnyen összeragadna.
  • Készítsük elő a sonkát és a margarint

    Vegyünk elő egy vágódeszkát és egy kést, majd a megvásárolt sonkát aprítsuk fel kis kockákra, apróbb szeletekre. Ha ezzel megvagyunk, szórjuk rá az imént lereszelt sajtra. Ezután egy kis tányérba vágjunk bele körülbelül 10 dkg margarint, és olvasszuk meg mikrosütőben vagy a tűzhelyen. Alig néhány másodperc alatt cseppfolyós lesz, ekkor ráönthetjük a sonkára.
  • Adjunk hozzá minden egyebet

    A tálba tegyük bele a tojást, a tejfölt, illetve némi pirospaprikát. Az így összeállt adalékokat keverjük meg jól, és addig adagoljuk a pirospaprikát, amíg kellően pirosas árnyalatot ér el. Sót ízlés szerint adagoljunk, és ne feledjük, utólag mindenki megsózhatja, de ha most sokat teszünk bele, nem leszünk népszerűek!
  • Készítsük el a kenyereket

    Ekkor már érdemes bekapcsolni a sütőt, mert előmelegítve sokkal hamarabb megpirulnak a szendvicsek. Vegyük elő a kenyeret, és szeleteljük fel. Minden szeletre helyezzünk ízlés szerint krémet, valaki vastagabban, más vékonyabban szereti. Helyezzük a tepsibe a megkent szeleteket, majd ha megtelt, helyezzük el a sütőben.
  • Süssünk és tálaljunk

    A sütőben körülbelül 10 perc alatt megpirulnak a kenyerek, persze ez a sütő hőfokától is függ. Nézzünk rájuk néha, és ha úgy gondoljuk, kellően megpirult, csak vegyük ki a tepsit. Vigyázzunk, hogy ekkor még nagyon melegek a kenyerek, kiszedésükhöz mindenképpen használjunk valamilyen evőeszközt. Még melegen tálaljuk az elkészült finomságot!
  • Címkék:

    ebéd vacsora melegszendvics szendvics táplálkozás étkezés
csincsi - 15 éve, 1 hónapja

Nagyon finom lehet,ki is próbálom vacsira!

monikaika - 15 éve, 2 hónapja

Nagyon fincsi most keszitettem el!!!

Bettuci23 - 15 éve, 3 hónapja

isteniiiii!!!!!!!
nnnnyyyyaaaammmiii!!!

materally - 15 éve, 3 hónapja

Finom, laktatós

darmen - 15 éve, 3 hónapja

Én kevernék bele még egy kis hagymát is