Keresés Kategóriák Kedvencek

Hogyan távolítsuk el az Internet Explorer 8-at számítógépünkről?

Készítette: ZeroCool.hu
2008. május 12. 21:19:04 - 4698 megtekintés
  • 2008. március 5-én a Microsoft kiadta az IE 8-as böngészőjének első publikus béta változatát, amit több operációs rendszer alá is telepíthetünk. Egy béta verziós program nem működik tökéletesen, és ezért el szeretnénk távolítani a gépünkről, ám ezt egy kicsit trükkösen lehet megoldani.
  • Amire szükségünk lesz

    feltelepített Internet Explorer 8
  • Hogyan telepítsük le Vista alatt

    Normális esetben azt csinálnánk, hogy megnyitjuk a Vezérlőpultot, majd az ikonok közül megkeressük a Programok és szolgáltatások menüpontot. Erre rákattintva kapunk egy listát, de nem találjuk az IE 8-at. A trükk annyi Vista alatt, hogy egyelőre nem programként van feltüntetve az IE 8, hanem frissítésként, ezért a bal oldali listából a Telepített frissítések megjelenítésére kattintsuk rá, majd az itt megjelenő lista alján fogjuk megtalálni azt, amit keresünk. Kattintsunk rá jobb klikkel, majd az Eltávolításra, és az Igen gomb után máris leszedhető a program a gépünkről. Valószínűleg, hogy a végleges program esetén is majd így fog megjelenni Vista alatt az IE 8.
  • Hogyan telepítsük le XP alatt

    XP alatt nem frissítésként, hanem normál programként látható az IE 8, és a megszokott módon letelepíthetjük.
  • Címkék:

    internet internet explorer windows windows vista windows xp
rayman12 - 14 éve, 2 hónapja

én windows XP t használok.és csak ujratelepitéssel tudtam eltávolitani :S

Drider - 15 éve, 8 hónapja

Minden Windows-nak megvan a saját Explorere, ami az XP esetében elég elviselhetetlen lett, szóval ott érdemes inkább a hetest használni. Vista alatt a 8-ra pl. még nem tartottam igényt.

ZeroCool.hu - 15 éve, 8 hónapja

Mostmár mondjuk elég jó az IE8, illetve ne felejtsük el. Az IE6 egy hulladék, a hetes egy szükséges plusz, a nyolcas meg úgyis része lesz a Windows 7-nek, illetve amint megjelenik, olyan update rendszer lesz, mint az FF esetén, szóval én már IE szinten áttértem a 8ra.

Drider - 15 éve, 8 hónapja

Jó videó, egyébként én is végigjártam még anno ezt a fel-letelepítést. Valahogy ez az IE8 nekem csak pár percig ült a gépemen... eléggé kaotikusra és rondára sikerült, sőt, mivel rátelepült az IE7-re, még egy egyszerű Youtube videót sem lehetett megnézni.