Keresés Kategóriák Kedvencek

Ünnepi sárgaborsó krémleves készítése

Készítette: aniCO
2010. október 30. 01:10:50 - 14139 megtekintés
  • Sárgaborsó krémlevest fogok készíteni aminek az elkészítése viszonylag egyszerű. Ami ünnepivé teszi az a levesbetét lesz.
  • Amire szükségünk van

    25 dkg sárgaborsó
    vöröshagyma
    fokhagyma
    pirospaprika
    gyömbér
    őrölt bors
    krumpli
    Vegeta
    bacon szalonna
    tojás
    tej
    liszt
  • Sárgaborsó krémleves készítése

    A sárgaborsót áztassuk be egy éjszakára. Aprítsunk fel egy fej vöröshagymát és fokhagymát, majd pároljuk meg egy kevés olajon, míg üveges nem lesz. A fűszerek közül tegyünk hozzá pirospaprikát, gyömbért és őrölt borsot. Majd tegyük hozzá a sárgaborsót, és töltsük fel vízzel. Nagy lángon főzzük. Ez az adag 2-3 ember számára lesz elég.
    Kockázzuk fel a megtisztított krumplit, majd tegyük a levesbe. Az őrölt gyömbérből tegyünk egy fél teáskanálnyit, majd ugyanennyi borsot is. Keverjük meg olykor, majd ízesítsük egy kevés Vegetával. Kb. húsz percig főzzük fedő alatt.
    Készítsük el közben a levesbetétet. A bacon szalonnát süssük ki. Az omlettet is készítsük el, másfél deci tejbe üssünk egy tojást, keverjük össze, majd egy evőkanál lisztet tegyünk hozzá. Keverjük össze a masszát. A szalonnából készítsünk pici tekercseket. Készítsük el az omlettet, majd tekerjük fel, palacsinta-szerűen.
    A megfőtt levest kézi turmixszal turmixoljuk össze. Ha túl sűrű, öntsünk hozzá vizet, amivel főzzük fel egy kicsit. Amint elkészült, tegyük hozzá a levesbetétet.

  • Címkék:

    étel főzés konyha előétel leves krémleves ünnep borsó
k3l3m3n - 13 éve, 2 hónapja

Ez nagyon guszta! Szinte érzem a szagát!

aniCO - 13 éve, 10 hónapja

Köszönöm, hamarosan lesz még egy csomó finomság, és jövő héten is veszünk fel
Ha tetszenek a videók, kérlek mindenképpen oszd meg minél több ismerősöddel akár levélben, akár Facebookon! Köszi!

gergoke14 - 13 éve, 10 hónapja

ez nagyon finomnak néz ki Nagyon szeretem az összes videót!!!!!

Zolika_tm - 13 éve, 11 hónapja

Köszi a videót! Szerintem én is kipróbálom majd!

Haliho2800 - 13 éve, 11 hónapja

Megleptél kedves aniCO!
Hajdanán a néphadsereg kötelékei között meggyűlöltem a "feles borsót! Azonban ennek az ételnek a készítését látva, kedvem támadt ismét felidézni a sárgaborsó ízét. Köszönöm!