Szorzás másképpen!

Készítette: teri01
2008. május 17. 15:43:00 - 32209 megtekintés
  • Szorozni nem csak számológéppel, illetve a szokásos iskolában tanult módszerrel lehet, hanem gyakorlatilag szinte számolgatás nélkül, csupán rajzolással is megkaphatjuk a végeredményt.
  • Amire szükségünk lesz

    papír
    íróeszköz
  • Hogyan szorozzunk rajzolva?

    Szorozzuk össze két számot, jelen esetben 321x213-at. Húzzunk három kicsit átlós vonalat az első hármas szám miatt a 321-ben, egy kis helyet kihagyva két vonalat a kettes értékhez, majd újra kis szünettel egy vonalat az egyes miatt. A második számjegy első számához tartozó két vonalat alulról húzzuk meg, majd szünet után egy vonal, szünet után három vonal jön. Amint ez megvan, a bal felső saroknál a találkozási pontoknál húzzunk egy ívet, a jelöljük meg a pontokat, írjuk le jelen esetben a hármas számot. Balról jobbra haladva ismételjük meg ezt, a második érték a hetes lesz. Ezután a jobb alsó saroknál húzzunk egy ívet, ott hatost kapunk, felette pedig hetest. A bal felső sarok találkozási pontjait is jelöljük meg, illetve a középső majd a jobb alsó pontokat is, tehát egy képzeletbeli átlós vonal mentén megkapjuk a tizenhármast. Most a tizenhármas egyes értékéből húzzunk nyilat a hetes felé, illetve adjuk össze a két számot és kapunk egy nyolcast, gyakorlatilag meg is kaptuk a végeredményt, ami 68.373 lesz, a rajzunkon balról kell kezdeni az értékek leolvasását.
  • Címkék:

    matek trükk érdekes
peti55 - 12 éve, 8 hónapja

hehee
ilyen eszembe se jutott volna

Borzi - 13 éve, 2 hónapja

Szia, ez nagyon érdekes!!!!

ZsoltBakonyi - 13 éve, 3 hónapja

Kinek van ennyi ideje itt rajzolgatni? LOL hamarabb kilehet inkább számolni!

akis22 - 13 éve, 10 hónapja

tök jó mondjuk a suliba nem tanitják!

HoffmannPeter - 14 éve

SYA tök jó de asszem maradok a számológépnél!